Név: Szabó Attila
Rövid karriervázlat: 1968-ban születtem Hatvanban. 1974-től zenetagozatos Általános Iskolában kezdtem ismerkedni a zenével Gödöllőn,ezzel párhuzamosan indult a hegedűtanulás szintén 1974-től (idén 30 éve!Úristen!!!) 1982-ben kezdtem autodidakta módon gitározni. Mivel jó néhány helyi zenekar után sem érkezett meg a világhír, ezért a gimnázium után Egerbe mentem és ott végeztem Történelem-Ének-zene szakon 1991-ben. Itt kezdtem el magyarul hegedülni a Gajdos zenekarban és ez 2002-ig tartott. 1995-től muzsikálok a Csík zenekarban. 1996-ban elvégeztem a nyíregyházi főiskolán a Népzene-szakot. Az autodidakta népzenetanulás mellett népzenei gyűjtéseket a Szilágyságban és a Felső-Maros-mentén végeztem. A népzene mellett a könnyű műfajt sem bírtam sokáig pihentetni.1994-ben a "Csebokszári lakótelep" nevű formációban gitároztam,énekeltem,majd 1996-ban jött a kifejezetten akusztikus bluest játszó „Blues Before Sunrise”. 2001-től létezik az ”Eger a Marson” nevű zenekar amelynek repertoárján jazz-, blues-, rock- standardek szerepelnek. 2001-ben Lovasi András "Bandi a Hegyről" című lemezén hegedültem és azóta muzsikálok a Kispál és a borzzal, főleg a zenekar csendesülős koncertjein. Itt találkoztam Líviusszal is, aki Bandiékkal ütőzött, rappelt, szintén a csendesülős bulikon. A vad, rock and roll-életérzés megvalósítása mellett igyekszem a népzenében is egyre jobban képezni magam. Jelenleg a Debreceni Egyetem Néprajz szakán vagyok utolsó éves. Azt hiszem ennyi.
Szeretem: A Beatles, Stevie Ray Vaughan, J.J. Cale, Robert Johnson, Sonny Terry-Brownie Mcghee zenéjét. Meg sok mást is, de most csak ezek jutottak hirtelen eszembe. Ja igen: Bach brandenburgi versenyeit és Mozart Requiem-jét nagyon-nagyon. Nem azért mert énektanár vagyok, hanem mert tényleg hihetetlenül csodálatos muzsika. Még valami: Il giardino armonico. Egy olasz, barokk zenét játszó kamarazenekar akik döbbenetesen muzsikálnak. Tényleg.
Nem szeretem: A kicsinyességet és az értetlenséget.A tuc-tuc zene kifejezetten idegesít.
Kedvenc kutyafaj: skót juhász.
Kedvenc ital: Hét éve nem iszom alkoholt. Mostanság főleg az ananászlét és a buborékos ásványvizet szeretem.
Használati utasítás: Bármit szabad, csak a hegedűmhöz ne nyúljatok!
Egyéb: Gyönyörű kislányom, Anna 2003 május 31-én született.